12. fejezet - Otthon

Az előbb megnéztem ahogy alszik a kiságyban. Hanyatt fekve, kezei a feje mellett hevernek kinyújtva. Olyan szép! És időnként átfut az arcán egy-egy apró mosoly... az én édes kicsikém! Elsírtam magam ahogy néztem. Csupa jót akarok neki mutatni és tanítani, és meg akarom védeni minden szomorúságtól, bajtól! Igazából nem félek attól, hogy elrontom. Egyszerűen ott van bennem a bizonyosság, hogy jól fogom csinálni. Furcsa ez , mert nem tudom igazán mire is alapozom. Talán a sok minden amit már most, ez alatt a rövid idő alatt együtt megéltünk. A sok aggódás, félelem, fájdalom. Úgy érzem ez olyan erős köteléket font közénk ami kevés helyen van meg már ennyire a "kapcsolat" elején.
Számomra is sokszor furcsa, de egyáltalán nem volt bennem bizonytalanság azzal kapocslatban hogy mit és hogyan is kell csinálni. Nem volt bennem bizonytalanság a szoptatással kapcsolatban sem. Pedig se anyámnak sem a nővéremnek nem volt teje, Mondták is, hogy én se számítsak sokra. De én ezzel nem voltam hajlandó még foglalkozni sem, mivel Gergőkém nem volt egészséges tudtam hogy a lehető legjobb amit adhatok neki az az anyatej. Így kétség sem fért hozzá hogy szoptatni fogom. Most 14,5 hetes és csak szopik, és minden étkezésnél elég egy cici. A kórházban sem hagytam magam eltántorítani, pedig mindent elkövettek a csecsemősök. Vasárnap hajnalban született Gergő és csak kedden napközben volt először pisi a pelusban. Egyfolytában hozták a cukros vizet, amit én viszont nem voltam hajlandó adni neki. Persze szajkózták hogy ezért nem pisil és majd jól be fog sárgulni. A három szobatársam szorgalmasan itatták babáikat én viszont minden alkalommal ahogy kinyitotta Gergő a szemét azonnal cicire tettem. Érdekes mód egyedül Ő nem sárgult be a szobából mindhárom másik baba igen, nem is kicsit.
Abba sem hagyok senkit beleszólni hogy igény szerint szoptatom. Ha cicit kér, kap. Jöttek többen is ezzel a 3 óránkénti etetéssel de könyörgöm! Először is ki az aki ezt kitalálta? És miből? Mi felnőttek sem órára eszünk, hanem ha megéhezünk! És ahányan vagyunk annyiféle gyakorisággal történik ez. Sőt! Még két nap egymás után sem teljesen ugyanabban az időben eszünk! Akkor mi alapján mondja bárki azt hogy minden babának 3 óránként kell enni adni, vagy hogy 4 hetesen már 4 óránként? És nem adunk előbb inkább hagyjuk szegényt nyűglődni, sírni, meg tömködjük a cumit a szájába, ahelyett hogy kielégítenénk az egyik legalapvetőbb igényét, hogy szegény ne legyen éhes!
És sírni sem hagyom. Gergő még 2 percnél tovább sosem sírt kivéve mikor ezeket a borzalmas vizsgálatokat csinálták a vese miatt, de ott nem volt más választásom. Ha el kezd nyöszörögni felveszem. Én nem félek attól, hogy el lesz kényeztetve, hiszen egy ekkora baba így kommunikál. Sírással jelzi, ha valami kényelmetlensége van, fáradt, vagy éhes, stb. Miért lenne az elkényeztetés, ha én, az édesanyja, segítségére sietek és megszüntetek egy olyan rossz szituációt, helyzetet, amit ő maga még nem tud. Hiszen teljesen rám van utalva, ki van szolgáltatva minden őt érő hatásnak körülménynek.
És napirendünk sincs. Nem is lesz még egy darabig. Mégis szépen magától beállt most már az éjjel 2x kelésre, és reggel általában 9-10ig alszik. De nincs fix fürdetési időpontunk, pláne hogy csak kétnaponta fürdetjük. (Na jó ha nagyon leizzad, akkor megfürdetjük minden nap :)) A mindennapok mindig másként telnek, van hogy 2-3 órát is ébren van de van hogy egy óra múlva már újra alszik. Szépen eljátszik 20-30 perceket a játszószőnyegén, nem igényli, hogy folyton kézben legyen.