2009. december 31.

87. fejezet - szilveszteri buli!!

Akkorát buliztunk hogy csak na! Gergőke fél 9kor én meg 10kor lefeküdtem és aludtunk két szopi-megszakítással reggel 8-ig. Én azért felébredtem éjfél körül a nagy durrogásokra de Gergő olyan mélyen aludt hogy az apja még azt is megnézte hogy lélegzik-e. Szóval simán átsiklottunk az új évbe, mintha semmi extra nem lenne.

Viszont a fiatalúrnak meglett az első anyajegye! A jobb lábán a bokáján elöl lett egy pici barna pötyi. Nagyon helyes vele :D

2009. december 29.

86. fejezet - kis karácsony nagy karácsony

Túl vagyunk az első karácsonyon. Azért mondom hogy túl vagyunk, mert az egész egy vándorcirkusz volt. 24-én itthon voltunk majd 25. anyám, 26-28 anyósék. Igazából itthon nem is voltunk, mondhatni felesleges is volt feldíszíteni a lakást. Mindenesetre Gergőnek tetszett a fa, bár leginkább a fényekért volt oda. Meg az alulra akasztott filc csilingelő Mikulásért addig rángatta míg le nem jött, utána rázogatta.


Rengeteg mindent kapott, bár nem mind aratott osztatlan sikert. A formaevő doboz egy szörnyűséges gonosz dolog, mint kiderült. Szegény teljesen ki volt tőle. Ahogy figyelte hogy eltűnnek benne a dolgok, először megrázkódott a félelemtől majd elkezdett sírni, így a formaevő elköltözött mélyre a szekrénybe, pedig elvileg 6 hónapos kortól ajánlott.








Kapott kockákat amin állatok és növények vannak


Egy kormánykereket amin indexelni, dudálni, stb lehet, egy zenélő dobot,


egy másik formaevőt amiben nem tűnik el a cucc csak a tetejére kell tenni, egy újabb vízilovat, egy sátrat alagúttal és házzal.


Sapkát kesztyűt, sálat, meg a bevásárlókocsira tehető takaró játékokkal.
Remélem nem hagytam ki semmit! Jaj de mégis!
Dogmácska is kapott ajándékot:

2009. december 22.

85. fejezet - ma 10 hónapos

Méretek: a hosszát továbbra sem tudom de az biztos hogy a 80as ruhák azok az igazán kényelmesek és 10300g
Nagymozgás: Még mindig csak kúszik, bár nagyon ügyesen meg gyorsan, meg időnként fel fel nyomja magát igazi fekvőtámaszba, de arra még nem jött rá hogy lehetne térdelni. Ha feltérdeltetem akkor azonnal előre nyomja magát hasra. Viszont ha van hova feltámaszkodni akkor hasalásból egész magasra felhúzza-nyomja magát. Az új tudomány viszont a térdelés. Persze szintén csak ha van mibe kapaszkodni de ez már nagyon jól megy:


Az üldögélésben szép egyenes háttal korlátlan ideig megy, ülésből hasra átmenet is már egész jól megy, időnként még megijed hogy mi is történt, de egyre gyakrabban csinálja.
A pelenkázással viszont mostanában nincs gond, szépen fekve marad. A kukitépés továbbra is megy, de szerencsére még mindig a helyén van :) A segítséggel aló felállás is egyre jobban megy, alig kell tartani a súlyát csak fogni a két kezét és már lendül is és feláll. Viszont nem tud állva maradni, az egyensúlyozás még nagyon nem megy. Ami még új, hogy mostanra jött rá a fiatalember, hogy tud gurulni. Csak reggelente gyakorolja mikor bejön közénk az ágyba, akkor is csak egy-egy jobbra vagy balra gurulásra.
Finommozgás: itt túl sok fejlődés nem történt, továbbra is szerel lelkesen, az ujjával pörgeti a kereket és a repülő propellerét:




Értelem: Az új tudomány a NEM-NEM-NEM. Ezerrel rázza a fejét, sokszor bele is szédül. Persze még nem arra használja amire való inkább csak viccel vele. Ezt főleg az apjával játssza, a mi játékunk, hogy egyik vállunkról a másikra hajtjuk a fejünket ahogy egymással szemben ülünk és persze épp az ellenkező irányba mint ahogy a másik. Nagyokat kacagunk rajta :) A hálózsákon az állatokat továbbra is szereti mutogatni, a zsiráf megtalálása már egész jól megy.
A lámpák nagy haverok, sokat gyakoroljuk mondani is de csak addig jutottunk hogy PA. A nagyapja szerint ez a papa de Gergő egyértelműen a lámpákra nézve mondja.
Fogak: Eddig 5 és egy kicsi, már áttörte a bal kettese is az ínyét de még nagyon kicsi.
Evés: Ebben nincs változás, bár volt egy hét amikor éjjel csak egyszer volt szopi és reggel 7körül volt egy utána aludtunk 9-ig (de szép is volt) ekkor viszont napközben csak egyszer aludt (ez már nehezebb volt) de letett róla és ismét éjjel kétszer kelünk plusz egy vagy kettő ivás és napközben is kétszer alszik..... többnyire. Enni már szinte mindenfélét eszik amit csak lehet kivéve a tejtermék, evett már rendes húslevesben főtt zöldségeket is de azért még mindig külön főzök neki, sokszor napi 2x.

2009. december 20.

84. fejezet - baba vagy már nem baba

Kb. két napja jött egy email, hogy még baba-e vagy már kisgyerek egy 8-10 hónapos baba. Rögtön azt gondoltam hogy Gergő még igenis baba. De ebben a 2 napban igyekezett rácáfolni erre. Biztos nincs összefüggés, lehet hogy csak a karácsonyi vásárlás őrülete és a miatta felborult napirendje, a kimaradt vagy megcsúszott alvásidők borították meg őt ennyire, de két napja szörnyű az elalvás-altatás, és a nappalok sem egyszerűek. Nyilván az egyik a másik következménye. Az elcsúszott délutáni alvás miatt nem akart időben lefeküdni, bármit próbáltam azért sem, míg végül negyed 11 volt mire elaludt. Bár gondolom csak hogy ne legyen egyszerű a foga is bejátszott a dolgokba mert éjjel többször is felsírt, amit egyébként sosem szokott. Az eredmény hogy kint van jobb felső kettes hegye!

Szóval visszatérve, kezd már nem baba lenni, mert egy baba lássuk be ha leteszed ott marad, és elvan azzal amit a kezébe adsz, és ha elveszed és mást adsz neki az is jó. Hát Gergő rájött, hogy bizony neki van saját elképzelése és akarata és eszköze is hogy ezeket az elképzeléseket véghez vigye, vagy legalább is megpróbálja. Megvolt az első hiszti, amikor is épp készült fejjel leugrani az ágyról de Péter elkapta nem hagyta. Ezt persze ő zokon vette, elkezdett sírni, Péter gondolta megvigasztalja, odahajolt hozzá amit Gergőke jó kis ütlegeléssel jutalmazott :D Ha elveszünk tőle valamit vagy nem adok oda akkor a nemtetszését fejezi ki de szerencsére figyelemeltereléssel hamar meg lehet ezeket oldani. Olyan még nem volt hogy földhöz csapkodásig vagy fuldoklós sírásig fajulna a dolog, egy két perc alatt mindig meg lehetett nyugtatni szerencsére. Ami még a favorit, hogy a pelenkázón ha nem akar öltözni vagy nem hagyom megfordulni akkor elkezd rugdosni. Hihetetlen ereje van a lábának, egy párszor már jól hasba meg cicin rúgott :(

De azért furcsa, meg szomorú is vagyok, hogy még alig született meg és már le is zárult ez a nyugis baba korszak és beléptünk a kisemberré válás idejébe. Most már nagyon kell nekünk is figyelni, hogy mire hogy reagálunk, mit hogy teszünk vele illetve előtte mert a gyerekek utánzással tanulnak és nagyon nem mindegy hogy "mivé lesz a cserebogár".

2009. december 14.

83. fejezet - huncutságok


Ezt a bejegyzést több mint egy hete kezdtem de úgy rohannak a napok, illetve Gergő is egyre több elfoglaltságot ad, hogy csak most jutok oda (remélem), hogy be is fejezzem.

Szóval egyre huncutabb kis manó válik belőle. Már sokszor direkt viccel, pukkok meg bökög a szájával mert látja hogy mi nevetünk rajta. Az egyik kedvenc játék a tükörben lévő babával való bújócskázás. kihajol oldalra hogy ne lássa a tükröt, majd gyorsan vissza hogy megnézze ott van-e a tükörGergő.
A fürdést továbbra is nagyon szereti, sőt! Egyre jobban! A vödörben is mindent elkövetett már hogy az egész fürdőszoba ússzon a víben:

De mióta meglett a kád a pancsolásnak semmi sem szab határt:

Dogma piszkálása továbbra is az egyik kedvenc elfoglaltság, főleg a lábának csikizése, amit Dogma hol jobban hol kevésbé tolerál, sokszor csak azt látom hogy menekül Gergő elöl :) Itt például húzkodták a flakont de mire előkaptam a gépet sajnos Dogma elengedte:

Itt meg éppen mindketten élvezték a játékot:

És lássuk be, ha elfáradunk Dogma könyöklőnek is remekül beválik:


Persze továbbra is a telefon és a laptop viszi a pálmát, és persze az enyém vagy az apjáé, az övé csak akkor jó ha ezek nincsenek elérhető távolságban. Ezt a sorozatot mindenképpen érdemes megnézni:

2009. december 9.

82. fejezet - csak képek

2009. december 6.

81. fejezet - ma megjött a mikulás!

Bizony megjött egy tündéri mikulás, íme:

Illetve hozott az öreg- Miki a gyerekeknek ajándékot, nagyon örültek neki:

2009. november 24.

80. fejezet - 9. hófordulós összegzés


Nagyon el vagyok maradva az írással, ezt a bejegyzést több mint egy hete kezdtem. :(
Sok minden történt ebben a hónapban is, a legnagyobb fejlődét evés terén értük el:
Méretek: a hosszát nem tudom de az biztos hogy a 74es body már "izom-body" és 9990g
Nagymozgás: A kúszást most már tökélyre fejlesztette sőt a védőnő szerint tovább is, mert bár nem mászik de a kúszáshoz a lábait is használja meg megemeli közben a fenekét is, szóval valami köztes állapot. Beszereztünk egy pici kamerát így majd ha lesz alkalmam felveszem :) Az üldögélésben is profi most már, szép egyenes háttal szinte korlátlan ideig ül. Persze felülni egyedül nem tud mert még nem négykézlábazik, de gyakoroljuk, hogy ülésből hogy menjen át hasra hogy haladni is tudjon ha elunta ülve. Eddig kb 2-3 alkalommal csinálta csak egyedül, ha valami nagyon izgi dolgot akart elérni. És sajnos azt kell mondjam hogy ez az izgi dolog egyre kevésbé a laptopja.
A pelenkázás a kalandos helyett egyre inkább zűrös és nehézkes. Hanyatt fekve már nem hajlandó maradni csak ha valami ismételten nagyon izgi dolgot adok a kezébe pl a világító fejet ami az éjjeli fénye. Szóval mikor kakival is tele a pelus nem egyszerű a pelenkázás, pláne hogy amint lekerül a pelus Gergő rögtön letámadja a kukiját és tépi ezerrel. Már Péter is szörnyűködött rajta nem egyszer, hogy hogy nem fáj ez neki!! Mindenesetre még a helyén van bár minden ilyen támadást követően tűzvörös.... A hason fekvésben levő öltöztetésben már profi vagyok. Viszont már gyakorol az állásra is. Amint talajt érez a lába alatt amire ki lehet támasztani rögtön feszíti a lábát és igazából már csak támasztani kell hogy az egyensúlya meglegyen és akár egy két percig is álldogál így. Főleg a fürdetővödörben persze és rimánkodni kell neki hogy üljön már le :)
Finommozgás: nagyon ügyes már az ujjaival. Rengeteget használja a mutató ujját, mutat vele illetve szerel mindent ami forog. Autó kerekei, helikopter propellere, stb. Kipiszkálta a habtapiból az összes állat szemét és persze rögtön tömte a szájába aminek következtében a kisebb szemektől elkezdett fuldokolni, kiszedtem még a maradékot is így most az állatok szem nélkül vannak. Persze a szem helyén benyúl és az egészet elkezdi szétszedni, szóval nem tudom meddig lesz még lent a habtapi a földön. Ha nem Gergő, akkor meg Dogma túrja szét.... Amit csak talál ütöget egymáshoz, ha van hangja ha nincs. A tapsi-tapsi már profi módon megy, és a pápá is egyre többször sikerül akkor amikor kérjük.
Értelem: Két újabb karriercélt vett fel a listára. Mini Darth Vader lesz vagy fogorvos, mert mindenkinek a fogát piszkálja. Előszeretettel leginkább akkor nyúlkál a számba amikor ringatom és énekelek neki de persze ő mindent akar csak aludni nem. Na ekkor szokta a fogaimat vizsgálgatni megnehezítve az éneklést :) A tükröt továbbra is imádja, rendesen kukuccsol benne magának illetve a másik babának. Oldalra hajol, hogy ne lássa a tükröt majd vissza és ránevet a a tükörGergőre. Nagyon édes!! Az egyik hálózsákja tele van állatokkal, amikor ebben alszik minden reggel gyakoroljuk hogy hol a zsiráf, víziló, oroszlán stb. Elég nagy biztonsággal mutatja már a megfelelő állatot ha kérdezem hogy hol van.
A lámpákat mindenfelé keresi ha este körbejárjuk a lakást. A babaszókincse is gyarapszik, bö plö the baba apapapa stb. Eddig kétszer mondott olyat amibe értelmet is lehetett hallani. AZ egyik a hello pup, a másik pedig apa pap. Nem szándékosak voltak de Péter akkor is állítja hogy a gyerek első szava az apa volt. PERSZE!!
Sajnos bár napközben nem nézünk sosem tévét csak este van bekapcsolva de a gyerek már most függő lett. Ha elé ülök vagy Dogma elé áll dől oldalra hogy láthassa a tv-t, evés közben is csak úgy jó ha nézheti. Persze ilyenkor sokszor rágni meg nyelni is elfelejt.
Fogak: kettő alul, kettő felül és küzdünk a kettesekkel de szerencsére az éjszakai alvásba nem zavar be.
Evés: Cici még mindig a fő táplálék - ez továbbra sem változott, viszont most már reggel eszik egy kis banánt vagy kiflicsücsköt, és napi 2x eszik főttet. Már volt spenót is meg tészta husival. A krumpli is jól csúszik már mindenféle verzióban. Egyelőre főzök neki és nem üvegeset kap, nem érzem tehernek, az üvegesbe meg ki tudja mit tesznek!
Alvás-kelés: Az alvási ritmus lényegesen nem változott, csak az esti lefekvés ideje kezd kitolódni, mostanában 9 előtt sosem alszik el.

79.fejezet - a mini-Darth Vader és az előkóstoló


Kukacka újabb szerepekre tör, és nem adja alább Darth Vadernél! Néhány napja kezdte a gyakorlást és nagyon jól megy neki, teljesen jól felismerhető a jellegzetes HHHHHHHHH-PFFFFFFFF beszívom-kifújom együttes. Az elmaradhatatlan kellék hozzá eddig a cumi volt de most már anélkül is megy. Ezzel szórakoztatja magát is meg minket is.

Engem meg felfogadott előkóstolónak. Nem hajlandó addig enni míg először én be nem kapok egy falatot az ő kajájából. Utána már semmi gond, vígan nyitogatja a száját, de addig nem, elfordul jobbra balra, mindent elkövet hogy nehogy betaláljak a szájába, mintha meg akarnám mérgezni. De rajtam leteszteli és ha minden ok velem akkor eszi ő is :)

2009. november 17.

78. fejezet - ma Gergő nap van

Ma van kukacka első névnapja! Mivel azonban ez hétköznapra esik így már a hétvégén meg lett köszöntve. Sőt a tesómék már egy hete hétvégén megköszöntötték. Viszont olyan is akadt aki egyáltalán nem de ezt betudjuk annak hogy az elsőt még nem nagyon szokták tudni.

Az egyébként sem kicsi játékkupac a következőkkel gyarapodott:
  • Ritáéktól: 100db-os faépítőkocka aminek egyelőre csak a felét bontottuk ki
  • a félegyházi nagyszülőktől az első szál rózsa - egy klassz szőrős kabát-kardigán, az első angol nyelvű könyv, és egy fa golyós játék




















  • Tőlünk pedig egy laptopot: töredelmesen bevallom némi önzésből, mert az enyémen már tönkretette a space billentyűt.

Remélem nem hagytam ki senkit és semmit!

2009. november 15.

77. fejezet - a nők


Azt kell mondjam bomlanak utánam a nők! Persze az élen anyával, de hát neki ez a dolga! Én vagyok az ő szeme fénye, egyszerűen imád! De itt vannak pl. a nagymamik. Ők mindketten oda vannak meg vissza, íme a bizonyíték:























Na jó a nagypapi is bár ő fiú:

Aztán el kell büszkélkednem életem első hódításával is. Laura annyira oda volt értem, hogy rögtön rám is vetette magát. Amin persze én megijedtem és elsírtam magam. De őt ez sem rettentette el, sőt! Még meg is hintáztatott! :D


A következő hódításom Flóra és Lili, de Bálint is csípi a búrámat! :)


Na de lehet nekem ellenállni????

2009. november 10.

76. fejezet - számvetés az esések terén

Sajnos a mozgásfejlődés előrehaladtával az esések, ütések száma felszaporodott. Mondjuk nem volt nehéz a eddig egyet (mikor kiborítottam a hordozóból szegénykémet) felülmúlni, viszont elég nehezen viseljük őket, Gergő is meg én is. Az első esés a forgás megtanulásának következtében a franciaágyról volt Péter könyveire és Dogma fekhelyére, így az ijedtségen kívül más következménye nem lett, még sírás is csak addig míg fel nem emeltem az uraságot. A második a kanapéról, mellőlem. Azóta is lelkiismeret furdalásom van ha csak eszembe jut, hiszen ott ültem mellette, mégis leesett, ráadásul a kőre, oldaláról tovább fordulva és hanyatt érkezve. Jó nagyot szólt a feje, de a síráson kívül (megjegyzem mindketten sírtunk) itt sem lett semmi baj, még kék folt vagy pukli sem. Aztán ismét az ágy jött. A franciaágyon szokott napközben aludni, az ajtó résnyire nyitva, hogy halljam ha felébred. Nem szokott sírni, hanem elkezd beszélni. Sajnos most nem beszélt, sutyiban felébredt és "elindult" egyedül. Ott volt a szék is az ágy mellett, de persze ő épp a szék mellett esett le a parkettára. Nagyon nagyot szólt, és nagyon nagyon sírt. Ez most igazi fájós sírás volt, mert teljesen másként sírt mind eddig bármikor. Meg is ijedtem, mert úgy kapkodta közben a levegőt, és nem folyamatos sírás volt hanem közben nyöszörgős. Pont mentünk babamasszázsra amit a védőnő tart, így meg is nézettem vele, de azt mondta ne aggódjak minden ok, figyeljem hogy nem lesz-e aluszékony. Nem lett. Azóta ha az ágyon alszik el körbebástyázom takarókkal, hogy ne tudjon a szélére kúszni, vagy ha már elég mélyen alszik átcsempészem a saját ágyába.
Hál'istennek több esés (eddig) nem volt bár ez is rengetegnek tűnik..... Viszont meglett az első kék folt is. A lépcsőn ültünk, Gergő az ölemben és nyúlkált mindenért én tartottam. De mint kiderült nem a legjobban, mert ahogy előrehajolt éppen elért a másik lépcsőfokig amit lefejelt a szemöldökével. Szegénykém megint ezzel a fájdalmas sírással sírt, bár nem olyan hosszan. Viszont alig egy órára rá már bekékült neki. Kicsi bogaram! Megint olyan lelkiismeret furdalásom volt! Milyen anyja vagyok én hogy ennyire nem tudok rá vigyázni??

2009. november 7.

75. fejezet - lett egy kukackám

Kicsi Gergőből kukacka lett. Végre, sokadik nekifutásra most már elkezdett kúszni. Mindent így csinált eddig, egyszer megcsinálta aztán volt hogy két hétig sem volt hajlandó újra, gondolván egyszer megvolt, minek erőlködjön. Persze azért nem viszi túlzásba még most sem, csak néhány játék van, amiért megéri neki ezt a fáradtságot felvállalnia. Pl a laptop ami ugye nem is játék, illetve a villogó flakon. Na jó még a vízilóért is hajlandó, de a többiért csak akkor ha még nagyon friss és kipihent, egyébként továbbra is maradt a "jajanyasegítsszegénypicibabavagyok" kiabálás. Viszont amikor kúszik pont úgy mozog mint egy igazi kukac. Meg kell zabálni, ahogy feltolja a fenekét, majd a karjával előre húzza magát. :D

Az üldögélés viszont most már profi módon megy, tegnap teszteltem, és már nem dől el, szépen egyensúlyoz. Előrehajol meg oldalra is ha onnan kell épp valami és a háta is hozzáerősödött, most már végig szép egyenes háttal ül. De továbbra is a tapsolás a favorit. Képes alig felébredve félálomban már azonnal tapsolni, illetve amikor nem akar aludni, mert szerinte még nincs itt az ideje, akkor is legelőször tapsolni kezd hogy mutassa ő bizony még nem álmos - bár féig már csukva van a szeme - és milyen szuper dolgokra képes, csak ne akarjam még lefektetni.

2009. november 2.

74. fejezet - mindenféle tudományok

A tudományok tárháza szinte napról napra bővül. Persze a gyerek anyja meg állandóan dicsekszik vele, dehát mi anyák már csak ilyenek vagyunk. Gergő kérésre bármikor bármennyi pacsit hajlandó adni, sőt olyankor is ha nem is kérjük :) Porszívózni is szeret, ha én takarítok akkor ő előszeretettel nézi amint ide-oda tologatom a porszívót és ha odaadom neki akkor ő is lelkesen tologatja illetve a gégecső rejtelmeivel ismerkedik. Erre mondta az apja, hogy na ezt biztos nem tőle örökölte :)


A legújabb tudomány a tapsitapsi. Erre borzasztóan büszke vagyok! Most már rendesen csattan is ahogy ütögeti a kezeit. Voltunk hétfőn ringatón, ahol az ölemben ült én pedig előtte tapsoltam, majd megfogtam a kezeit hogy tapsoljunk. Miután elengedtem magától tapsolt tovább, bár az ütemet nem tartotta de ez senkit nem érdekelt :D Azóta ahol csak éri gyakorolja, pelenkázón, habtapin, sőt, alig ébred fel és máris tapsikol.















Dogmával is egyre jobban megy a játék Egyre jobban élvezik egymás társaságát, és úgy tűnik Dogma is kezdi elfelejteni a legutóbbi szemkinyomósdit.



Feltétlenül meg kell említsem, hogy most volt Dogma szülinapja. Október 26-án lett 4 éves. Meg is ünnepeltük egy fél grillcsirkével, rajta egy "szál" mécsessel. A nagy izgalomban és örömében kb 4 perc alatt benyomta a félcsirkét, majd még 4 perc elteltével annak rendje módja szerint kis is hányta a a felét. Majd mire észbe kaptunk visszaetet annak is a felét így a végeredmény, hogy a kutyagyerek megette a félcsirke háromnegyedét.
Itt még csak készül az falásra:


És végre hagytam a legjobbat. Bár a kúszás is még csak a pocakján körbe körbe megy, de kitalálta hogy fel akar állni, és ha csak módja nyílik akkor befeszíti a lábát és akár a kezemben kinyomja magát álló helyzetbe, vagy a legújabb hogy nem akar a vödörben leülni, csak ha már berogyik a lába indulhat a fürdés :D

2009. október 29.

73. fejezet - műtét előtt és után

Tegnap voltunk kontrollon. A hivatalos eredmény, hogy a gyerek a műtétből felépült, minden rendben. A sebe "gyönyörű". Valóban szép, már amennyire egy ekkora seb szép lehet. A hasi UH-n ugyan láttak egy cisztát a vese azon részén ahol vágva és varrva lett, de a doki azt mondta hogy ez normális és fel fog magától szívódni. Még egy újabb kontrollra sem hívott miatta vissza. Szóval a műtétből gyógyultnak lettünk nyilvánítva. Ami még hátravan, az a visszafolyás miatti vizsgálat, hogy az rendeződött-e. Elvileg magától rendbejön egy éves koráig. Úgy legyen.

Most már megszoktam, de a műtét után még hetekig olyan furcsa volt, hogy már nincs miért izgulni, nincs min aggódni, mit várni. Igazából eddigi közös utunkat Gergővel úgy is számíthatnánk hogy műtét előtti és műtét utáni időszámítás. A műtét előtt mindent ahhoz igazítottam vagy mértem. Mindig úgy gondolkodtam, hogy csak legyünk túl a műtéten és akkor majd meglesz ez vagy az, vagy elmegyünk ide vagy oda. Vagy majd akkor jönnek látogatóba illetve még előtte jöjjenek mert utána ki tudja mikor leszünk megint fogadóképesek. Aztán egyszer csak túl lettünk rajta, Gergő pikk-pakk felépült és hirtelen lett egy üresség bennem. Először nem is tudtam hogy mi az hiszen olyan régóta izgulunk már, már pocakos korában is csak emiatt aggódtunk hétről hétre, és most meg hirtelen vége. Nagyon fura volt megszokni. Végre élhetjük az átlag babák gondtalan napjait.

2009. október 25.

72. fejezet - Görgőke újabb produkciója

Kicsi drágám legújabb produkciója íme:


Kétség nem fért hozzá, hogy ezt fogja először megtanulni, lévén lustácska fiúcska. A kúszás is csak segítséggel megy, egyébről pedig ne is beszéljünk. De így már nem mehetett tovább, már nagyon utált csak feküdni, ezért az energiáit egyéb (pl. kúszás) helyett az ülés megtanulásába ölte. Már hosszú hetek óta üldögélt valamelyikünk ölében többnyire az asztalra támaszkodva:


Majd ahogy ügyesedett, bár szigorúan csak rövid ideig, üldögélt háttámasszal is:


Majd apa ölében gyakorolt tovább


Majd már egyedül is próbálkozott, de még szoros felügyelet mellett


És valljuk be még most is vigyázni kell rá, mert nem hajlandó támaszkodni és egy idő után elborul, de nagyon tetszik neki hogy már nem csak fekvő perspektívából szemléli a világot. Bár bevallom jobban örülnék ha törekedne a haladásra is, leginkább kúszás formájában de ő sajnos másként gondolja. Akkor hajlandó a kúszást próbálgatni, ha van valami puha cucc, leginkább plüss, amire rá tudj támasztani a fejét. Ekkor feltolja a popóját, ekkor két lehetőség van, vagy elborul az oldalára, vagy ha ügyes, akkor megemeli a fejét és előre csúszik kb 5-10 centit. Bár ma már kétszer le tudtam tenni négykézláb és nem vágta azonnal hasra magát.
Ez is valami :D