2009. november 7.

75. fejezet - lett egy kukackám

Kicsi Gergőből kukacka lett. Végre, sokadik nekifutásra most már elkezdett kúszni. Mindent így csinált eddig, egyszer megcsinálta aztán volt hogy két hétig sem volt hajlandó újra, gondolván egyszer megvolt, minek erőlködjön. Persze azért nem viszi túlzásba még most sem, csak néhány játék van, amiért megéri neki ezt a fáradtságot felvállalnia. Pl a laptop ami ugye nem is játék, illetve a villogó flakon. Na jó még a vízilóért is hajlandó, de a többiért csak akkor ha még nagyon friss és kipihent, egyébként továbbra is maradt a "jajanyasegítsszegénypicibabavagyok" kiabálás. Viszont amikor kúszik pont úgy mozog mint egy igazi kukac. Meg kell zabálni, ahogy feltolja a fenekét, majd a karjával előre húzza magát. :D

Az üldögélés viszont most már profi módon megy, tegnap teszteltem, és már nem dől el, szépen egyensúlyoz. Előrehajol meg oldalra is ha onnan kell épp valami és a háta is hozzáerősödött, most már végig szép egyenes háttal ül. De továbbra is a tapsolás a favorit. Képes alig felébredve félálomban már azonnal tapsolni, illetve amikor nem akar aludni, mert szerinte még nincs itt az ideje, akkor is legelőször tapsolni kezd hogy mutassa ő bizony még nem álmos - bár féig már csukva van a szeme - és milyen szuper dolgokra képes, csak ne akarjam még lefektetni.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Gergő!

Első névnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánok!
Ha lesz buli szólj ám!:)

puszi

Loli

Boo írta...

Kedves Loli!
Nagyon köszönöm, Te leszel az első akit meghívok ha anya megengedi hogy tartsak. Sajnos még győzködni kell. Gergő

Megjegyzés küldése