2009. november 24.

80. fejezet - 9. hófordulós összegzés


Nagyon el vagyok maradva az írással, ezt a bejegyzést több mint egy hete kezdtem. :(
Sok minden történt ebben a hónapban is, a legnagyobb fejlődét evés terén értük el:
Méretek: a hosszát nem tudom de az biztos hogy a 74es body már "izom-body" és 9990g
Nagymozgás: A kúszást most már tökélyre fejlesztette sőt a védőnő szerint tovább is, mert bár nem mászik de a kúszáshoz a lábait is használja meg megemeli közben a fenekét is, szóval valami köztes állapot. Beszereztünk egy pici kamerát így majd ha lesz alkalmam felveszem :) Az üldögélésben is profi most már, szép egyenes háttal szinte korlátlan ideig ül. Persze felülni egyedül nem tud mert még nem négykézlábazik, de gyakoroljuk, hogy ülésből hogy menjen át hasra hogy haladni is tudjon ha elunta ülve. Eddig kb 2-3 alkalommal csinálta csak egyedül, ha valami nagyon izgi dolgot akart elérni. És sajnos azt kell mondjam hogy ez az izgi dolog egyre kevésbé a laptopja.
A pelenkázás a kalandos helyett egyre inkább zűrös és nehézkes. Hanyatt fekve már nem hajlandó maradni csak ha valami ismételten nagyon izgi dolgot adok a kezébe pl a világító fejet ami az éjjeli fénye. Szóval mikor kakival is tele a pelus nem egyszerű a pelenkázás, pláne hogy amint lekerül a pelus Gergő rögtön letámadja a kukiját és tépi ezerrel. Már Péter is szörnyűködött rajta nem egyszer, hogy hogy nem fáj ez neki!! Mindenesetre még a helyén van bár minden ilyen támadást követően tűzvörös.... A hason fekvésben levő öltöztetésben már profi vagyok. Viszont már gyakorol az állásra is. Amint talajt érez a lába alatt amire ki lehet támasztani rögtön feszíti a lábát és igazából már csak támasztani kell hogy az egyensúlya meglegyen és akár egy két percig is álldogál így. Főleg a fürdetővödörben persze és rimánkodni kell neki hogy üljön már le :)
Finommozgás: nagyon ügyes már az ujjaival. Rengeteget használja a mutató ujját, mutat vele illetve szerel mindent ami forog. Autó kerekei, helikopter propellere, stb. Kipiszkálta a habtapiból az összes állat szemét és persze rögtön tömte a szájába aminek következtében a kisebb szemektől elkezdett fuldokolni, kiszedtem még a maradékot is így most az állatok szem nélkül vannak. Persze a szem helyén benyúl és az egészet elkezdi szétszedni, szóval nem tudom meddig lesz még lent a habtapi a földön. Ha nem Gergő, akkor meg Dogma túrja szét.... Amit csak talál ütöget egymáshoz, ha van hangja ha nincs. A tapsi-tapsi már profi módon megy, és a pápá is egyre többször sikerül akkor amikor kérjük.
Értelem: Két újabb karriercélt vett fel a listára. Mini Darth Vader lesz vagy fogorvos, mert mindenkinek a fogát piszkálja. Előszeretettel leginkább akkor nyúlkál a számba amikor ringatom és énekelek neki de persze ő mindent akar csak aludni nem. Na ekkor szokta a fogaimat vizsgálgatni megnehezítve az éneklést :) A tükröt továbbra is imádja, rendesen kukuccsol benne magának illetve a másik babának. Oldalra hajol, hogy ne lássa a tükröt majd vissza és ránevet a a tükörGergőre. Nagyon édes!! Az egyik hálózsákja tele van állatokkal, amikor ebben alszik minden reggel gyakoroljuk hogy hol a zsiráf, víziló, oroszlán stb. Elég nagy biztonsággal mutatja már a megfelelő állatot ha kérdezem hogy hol van.
A lámpákat mindenfelé keresi ha este körbejárjuk a lakást. A babaszókincse is gyarapszik, bö plö the baba apapapa stb. Eddig kétszer mondott olyat amibe értelmet is lehetett hallani. AZ egyik a hello pup, a másik pedig apa pap. Nem szándékosak voltak de Péter akkor is állítja hogy a gyerek első szava az apa volt. PERSZE!!
Sajnos bár napközben nem nézünk sosem tévét csak este van bekapcsolva de a gyerek már most függő lett. Ha elé ülök vagy Dogma elé áll dől oldalra hogy láthassa a tv-t, evés közben is csak úgy jó ha nézheti. Persze ilyenkor sokszor rágni meg nyelni is elfelejt.
Fogak: kettő alul, kettő felül és küzdünk a kettesekkel de szerencsére az éjszakai alvásba nem zavar be.
Evés: Cici még mindig a fő táplálék - ez továbbra sem változott, viszont most már reggel eszik egy kis banánt vagy kiflicsücsköt, és napi 2x eszik főttet. Már volt spenót is meg tészta husival. A krumpli is jól csúszik már mindenféle verzióban. Egyelőre főzök neki és nem üvegeset kap, nem érzem tehernek, az üvegesbe meg ki tudja mit tesznek!
Alvás-kelés: Az alvási ritmus lényegesen nem változott, csak az esti lefekvés ideje kezd kitolódni, mostanában 9 előtt sosem alszik el.

79.fejezet - a mini-Darth Vader és az előkóstoló


Kukacka újabb szerepekre tör, és nem adja alább Darth Vadernél! Néhány napja kezdte a gyakorlást és nagyon jól megy neki, teljesen jól felismerhető a jellegzetes HHHHHHHHH-PFFFFFFFF beszívom-kifújom együttes. Az elmaradhatatlan kellék hozzá eddig a cumi volt de most már anélkül is megy. Ezzel szórakoztatja magát is meg minket is.

Engem meg felfogadott előkóstolónak. Nem hajlandó addig enni míg először én be nem kapok egy falatot az ő kajájából. Utána már semmi gond, vígan nyitogatja a száját, de addig nem, elfordul jobbra balra, mindent elkövet hogy nehogy betaláljak a szájába, mintha meg akarnám mérgezni. De rajtam leteszteli és ha minden ok velem akkor eszi ő is :)

2009. november 17.

78. fejezet - ma Gergő nap van

Ma van kukacka első névnapja! Mivel azonban ez hétköznapra esik így már a hétvégén meg lett köszöntve. Sőt a tesómék már egy hete hétvégén megköszöntötték. Viszont olyan is akadt aki egyáltalán nem de ezt betudjuk annak hogy az elsőt még nem nagyon szokták tudni.

Az egyébként sem kicsi játékkupac a következőkkel gyarapodott:
  • Ritáéktól: 100db-os faépítőkocka aminek egyelőre csak a felét bontottuk ki
  • a félegyházi nagyszülőktől az első szál rózsa - egy klassz szőrős kabát-kardigán, az első angol nyelvű könyv, és egy fa golyós játék




















  • Tőlünk pedig egy laptopot: töredelmesen bevallom némi önzésből, mert az enyémen már tönkretette a space billentyűt.

Remélem nem hagytam ki senkit és semmit!

2009. november 15.

77. fejezet - a nők


Azt kell mondjam bomlanak utánam a nők! Persze az élen anyával, de hát neki ez a dolga! Én vagyok az ő szeme fénye, egyszerűen imád! De itt vannak pl. a nagymamik. Ők mindketten oda vannak meg vissza, íme a bizonyíték:























Na jó a nagypapi is bár ő fiú:

Aztán el kell büszkélkednem életem első hódításával is. Laura annyira oda volt értem, hogy rögtön rám is vetette magát. Amin persze én megijedtem és elsírtam magam. De őt ez sem rettentette el, sőt! Még meg is hintáztatott! :D


A következő hódításom Flóra és Lili, de Bálint is csípi a búrámat! :)


Na de lehet nekem ellenállni????

2009. november 10.

76. fejezet - számvetés az esések terén

Sajnos a mozgásfejlődés előrehaladtával az esések, ütések száma felszaporodott. Mondjuk nem volt nehéz a eddig egyet (mikor kiborítottam a hordozóból szegénykémet) felülmúlni, viszont elég nehezen viseljük őket, Gergő is meg én is. Az első esés a forgás megtanulásának következtében a franciaágyról volt Péter könyveire és Dogma fekhelyére, így az ijedtségen kívül más következménye nem lett, még sírás is csak addig míg fel nem emeltem az uraságot. A második a kanapéról, mellőlem. Azóta is lelkiismeret furdalásom van ha csak eszembe jut, hiszen ott ültem mellette, mégis leesett, ráadásul a kőre, oldaláról tovább fordulva és hanyatt érkezve. Jó nagyot szólt a feje, de a síráson kívül (megjegyzem mindketten sírtunk) itt sem lett semmi baj, még kék folt vagy pukli sem. Aztán ismét az ágy jött. A franciaágyon szokott napközben aludni, az ajtó résnyire nyitva, hogy halljam ha felébred. Nem szokott sírni, hanem elkezd beszélni. Sajnos most nem beszélt, sutyiban felébredt és "elindult" egyedül. Ott volt a szék is az ágy mellett, de persze ő épp a szék mellett esett le a parkettára. Nagyon nagyot szólt, és nagyon nagyon sírt. Ez most igazi fájós sírás volt, mert teljesen másként sírt mind eddig bármikor. Meg is ijedtem, mert úgy kapkodta közben a levegőt, és nem folyamatos sírás volt hanem közben nyöszörgős. Pont mentünk babamasszázsra amit a védőnő tart, így meg is nézettem vele, de azt mondta ne aggódjak minden ok, figyeljem hogy nem lesz-e aluszékony. Nem lett. Azóta ha az ágyon alszik el körbebástyázom takarókkal, hogy ne tudjon a szélére kúszni, vagy ha már elég mélyen alszik átcsempészem a saját ágyába.
Hál'istennek több esés (eddig) nem volt bár ez is rengetegnek tűnik..... Viszont meglett az első kék folt is. A lépcsőn ültünk, Gergő az ölemben és nyúlkált mindenért én tartottam. De mint kiderült nem a legjobban, mert ahogy előrehajolt éppen elért a másik lépcsőfokig amit lefejelt a szemöldökével. Szegénykém megint ezzel a fájdalmas sírással sírt, bár nem olyan hosszan. Viszont alig egy órára rá már bekékült neki. Kicsi bogaram! Megint olyan lelkiismeret furdalásom volt! Milyen anyja vagyok én hogy ennyire nem tudok rá vigyázni??

2009. november 7.

75. fejezet - lett egy kukackám

Kicsi Gergőből kukacka lett. Végre, sokadik nekifutásra most már elkezdett kúszni. Mindent így csinált eddig, egyszer megcsinálta aztán volt hogy két hétig sem volt hajlandó újra, gondolván egyszer megvolt, minek erőlködjön. Persze azért nem viszi túlzásba még most sem, csak néhány játék van, amiért megéri neki ezt a fáradtságot felvállalnia. Pl a laptop ami ugye nem is játék, illetve a villogó flakon. Na jó még a vízilóért is hajlandó, de a többiért csak akkor ha még nagyon friss és kipihent, egyébként továbbra is maradt a "jajanyasegítsszegénypicibabavagyok" kiabálás. Viszont amikor kúszik pont úgy mozog mint egy igazi kukac. Meg kell zabálni, ahogy feltolja a fenekét, majd a karjával előre húzza magát. :D

Az üldögélés viszont most már profi módon megy, tegnap teszteltem, és már nem dől el, szépen egyensúlyoz. Előrehajol meg oldalra is ha onnan kell épp valami és a háta is hozzáerősödött, most már végig szép egyenes háttal ül. De továbbra is a tapsolás a favorit. Képes alig felébredve félálomban már azonnal tapsolni, illetve amikor nem akar aludni, mert szerinte még nincs itt az ideje, akkor is legelőször tapsolni kezd hogy mutassa ő bizony még nem álmos - bár féig már csukva van a szeme - és milyen szuper dolgokra képes, csak ne akarjam még lefektetni.

2009. november 2.

74. fejezet - mindenféle tudományok

A tudományok tárháza szinte napról napra bővül. Persze a gyerek anyja meg állandóan dicsekszik vele, dehát mi anyák már csak ilyenek vagyunk. Gergő kérésre bármikor bármennyi pacsit hajlandó adni, sőt olyankor is ha nem is kérjük :) Porszívózni is szeret, ha én takarítok akkor ő előszeretettel nézi amint ide-oda tologatom a porszívót és ha odaadom neki akkor ő is lelkesen tologatja illetve a gégecső rejtelmeivel ismerkedik. Erre mondta az apja, hogy na ezt biztos nem tőle örökölte :)


A legújabb tudomány a tapsitapsi. Erre borzasztóan büszke vagyok! Most már rendesen csattan is ahogy ütögeti a kezeit. Voltunk hétfőn ringatón, ahol az ölemben ült én pedig előtte tapsoltam, majd megfogtam a kezeit hogy tapsoljunk. Miután elengedtem magától tapsolt tovább, bár az ütemet nem tartotta de ez senkit nem érdekelt :D Azóta ahol csak éri gyakorolja, pelenkázón, habtapin, sőt, alig ébred fel és máris tapsikol.















Dogmával is egyre jobban megy a játék Egyre jobban élvezik egymás társaságát, és úgy tűnik Dogma is kezdi elfelejteni a legutóbbi szemkinyomósdit.



Feltétlenül meg kell említsem, hogy most volt Dogma szülinapja. Október 26-án lett 4 éves. Meg is ünnepeltük egy fél grillcsirkével, rajta egy "szál" mécsessel. A nagy izgalomban és örömében kb 4 perc alatt benyomta a félcsirkét, majd még 4 perc elteltével annak rendje módja szerint kis is hányta a a felét. Majd mire észbe kaptunk visszaetet annak is a felét így a végeredmény, hogy a kutyagyerek megette a félcsirke háromnegyedét.
Itt még csak készül az falásra:


És végre hagytam a legjobbat. Bár a kúszás is még csak a pocakján körbe körbe megy, de kitalálta hogy fel akar állni, és ha csak módja nyílik akkor befeszíti a lábát és akár a kezemben kinyomja magát álló helyzetbe, vagy a legújabb hogy nem akar a vödörben leülni, csak ha már berogyik a lába indulhat a fürdés :D