2011. június 2.

157. fejezet - ez a mai nap egy csodanap!


Nem tudom mi történt Lujzival, de a mai nap nagyokat alakított!
Először is hajlandó volt egész éjjel az ágyában aludni, egészen reggel fél7-ig amikor is Gergő felkiabálta. Ez nagy csoda, mert általában 3kor, de legkésőbb 6 körül kikerül a hintába vagy a babakocsiba. Valamiért felébred, és nem hajlandó visszaaludni az ágyában, csak a fent említett eszközökben.
Majd délelőtt a habtapin játszottunk, mikor sajnos magát a folyamatot nem láttam, de egyszer csak ülve találtam. Na jó, félig hasalt a combján, de a lábai ülő pózban voltak és 1-2 perc után kiegyenesedett! Újra nem sikerült azóta felülnie, de ezerrel próbálkozik, négykézlábra áll és emelgeti fel az egyik lábát, illetve tolja ki a fenekét oldalra.
És a harmadik nagy dolog, hogy megtette első kúszó illetve mászó mozdulatait. A kúszás céltárgya a virágos papucsom volt :)

2011. május 31.

156. fejezet - gyereknap

Ez a gyereknap nem volt egyszerű! A hírek már napok óta arról szóltak hogy országszerte milyen sok gyereknapi rendezvény lesz. Mivel gyereknap május 29, így rá is készültünk, bepakoltuk a gyerekeket és még melléjük a fél házat amire szükség lehet ha esik, ha fúj, ha meleg van, ha éhes, ha szomjas, ha bepisil, ha bekakil, ha vizes lesz, és még sorolhatnám......, és elindultunk.

Szigetszentmiklóson írd és mond a nagy gyereknapon nem volt semmi! Nem mi voltunk az egyetlenek akik ezt csalódással fogadták, mert számtalan a "sárgaház" elé babakocsival érkező anyukát apukát láttunk. Mint végül egy kiírást találtam, a gyereknapi program egy nappal korábban! volt.

Neki indultunk így Csepelnek, hátha ott! De itt sem volt sehol semmi! Aki ezeket szervezi vagy felelős lenne hogy egy kisvárosban, mert akárhogy is Csepel egy város
a városban, egy önálló kis közösség Budapesten belül, annak igencsak nagy hiányosságai vannak. Ha volt is Csepelen valami, akkor az sem a gyerekek napján!
De ha már így felkerekedtünk, nem akartunk hazamenni, jobb híján benéztünk a helyi plázába. Szerencsére volt ott egy játszóház így Gergőkém kijátszhatta magát, volt csúszda, ugrálóvár, autók és ami a legfontosabb, gyerekek! így ő nagyon jól érezte magát. Majd jól megéhezve mivel más nem volt, beültünk a Mc Donald's-ba. Szerencsére nem lesz a gyerek kedvence :) Viszont a csúszdába felmászott, minden gyerek ment, így ő sem maradhatott ki. Nem tudta mire vállalkozik. Azt még láttam hogy a zárt csőben felért a tetejére, de utána már se nem láttam, se nem hallottam. Aggódtam hogy nekem is be kell másznom a csőbe, de kb. fél perc múlva megjelent ijedt arccal a csúszda alján. Drágám, nagyon megdicsértem, hogy ilyen ügyes volt, de nem akart még egyszer felmászni :)

Szóval gyereknap alkalmából csupa bűnös dolgot műveltünk, plázáztunk és gyorskaját ettünk.

2011. május 27.

155. fejezet - mozgás nem fejlődés

Lujzival is eljutottam oda hogy felhívtam a dévényes csajt, mivel 8,5 hónaposan még nem kúszik pláne nem mászik. De megnyugtatott, hogy ha forog minden irányba, meg négykézlábazik az ok, és hogy a hason hátrafelé tolás is kúszásnak számít így ne aggódjak. De ha júli elején még mindig semmi akkor hívjam és megnézi. Szóval ez van.... Nem aggódni.....

Na jó azért álmatlan éjszakáim nincsenek, vagyis vannak de nem emiatt, hanem mert felváltva kelnek a gyerekek összesen legalább 3-4x de van hogy többször. Én meg kezdek a tartalékaim végére érni.

2011. május 19.

154. fejezet - Gergő énekel

Épp altattam Szonját, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy ideje már a boci-bocit vélem kintről hallani. Kimentem, Gergőke a TV mellett állt és énekelt. Nagyon izgultam hogy ne hagyja abba a kamera láttán. Muszáj volt felvennem, Lujzi aranyos volt mert megvárt minket bent az ágyon, nem balhézott hogy otthagytam.


153. fejezet - restancia

Úgy döntöttem nem várok tovább, muszáj legalább a már megírt bejegyzéseket közzé tennem, még akkor is ha nem időrendi sorrendben lesznek, mert ez így szégyen.... Szóval ha akad még aki olvas minket akkor tegyem meg majd, hogy időnként visszafelé is lapoz, mert persze a legfrissebbek vannak befejezve és a korábban megkezdettek majd szépen sorban jelennek meg, de időrendben nem előre fognak kerülni.

2011. május 15.

152. fejezet - Szonja


Ma Szonja névnap van. Fura de még mindig egy kicsit szokatlan ez a név, hiszen mi keveset használjuk. Inkább Lujzi, vagy ritkábban Szonyó. Szonja, csak ha valakinek, aki nem közeli ismerős vagy családtag, beszélek róla... Gergőke is Lujzinak hívja. Olyan édes ahogy a szó végére teszi a hangsúlyt, Lujzííííííííí :)
Épp egy megfázásból lábal ki, egy kicsit még köhög, de az orra egyre jobb. Most már tud aludni tőle, illetve mi is tudunk. Súlya: 9kg, hosszra nem tudom, de már van néhány 74-es felső ami feszül. Aktívan négykézlábazik, hintázik, de egyelőre se kúszó se mászó mozdulatokat nem tesz, hanem hátrafelé tolja magát a kezével, ha
elér oda ahova tervezte, akkor szépen megfordul. Így igazából bejárja az egész nappalit. Dogmát is imádja, ha csak meglátja nevet rá.

De persze a legjobb játszótárs Gergőke. Nagyon szeretik egymást. Gergő bármit csinál, Lujzi kacag rajta, még akkor is ha ő éppen hisztizik :) A legjobb játék, még mindig, mikor együtt ugrálnak. Lujzi az ugrálóban, Gergőke pedig vele szemben.


De a legjobb és legújabb játék, hogy Lujzi imád fejjel lefelé lógni, ha egyszer így fejre állítom, akkor utána már rendesen kiköveteli magának a többit. Ahogy fogom, ő ül vagy épp álla kezemben és egyszer csak elkezd a fejével meg az egész testével oldalra, C betűben dőlni, úgy hogy egyszerűen muszáj fejre állítani :D Egy tündér
A lényeget persze lefelejtettem, 8 hónaposan már 9 kiló!


2011. április 14.

151. fejezet - Gergőkém

Szégyen gyalázat milyen régóta nem írtam, bár mentségemre szóljon, hogy rengeteg bejegyzés van megkezdve, így vagy úgy félbehagyva, úgyhogy nincs veszve minden, idővel befejezem mind. :)

Tegnap éjjel Gergő felébredt mert átázott a pelusa meg minden ruha ami rajta volt, még a hálózsák is. Egy ideje kiszedtük már a középső rácsokat így ki tud jönni az ágyból ha akar. Arra ébredtem hogy ott áll az ágyunknál, egyik kezében a kicsi víziló a másikban meg a nagy, amit a szennyes kosár feldöntésével szerzett meg. Nem is hallottam, pedig nincs másfél méterre tőlem a kosár, ez is jelzi mennyire fáradt vagyok és ha 1-2 óra alváshoz jutok egyhuzamban akkor ágyút is lehetne sütögetni mellettem. Szóval hajnali 3 ide vagy oda, teljes átöltözés peluscsere, szerencsére legalább az ágyat nem kellett áthúzni. Mire végeztünk mindketten kellően éberek voltunk, így odaültem Gergő ágya mellé a földre és simogattam az arcát. Erre ő is elkezdte a karomat simogatni, és így ültünk, illetve én ültem ő meg feküdt ott kb. 5-10 percig egymást simogatva. Majd megzabáltam olyan édes volt.

150 fejezet - Gergő és Szonja együtt ugrál