3. fejezet - Felelősség - ijedtség

Mindketten nagyon megijedtünk. Talán én még jobban mint Péter. Nem tudom hogy erre fel lehet-e valaha is igazán készülni. Még így sem hogy mi már tervezgettük. Persze nem most, hanem egy évvel későbbre de Ő most akart jönni. Ezerféle érzés kavargott bennem, hitetlenség, ijedelem hogy kész vagyok-e már, készek vagyunk-e már erre, félelem hogy meg tudok-e majd felelni mint anya, félelem a felelősségtől, és az eddig életünk teljes felborulásától.
És ismételten a hitetetlenség hogy babánk lesz!
Bevallom ez részben a mai napig megmaradt. Még most is időnként rácsodálkozom hogy te jó ég van egy fiam, sőt ez a baba itt az én fiam és én anyuka vagyok!!

Emlékszem talán a 8. heti UH volt amikor már egész kis manó formája volt. Volt keze lába, nagy feje pici törzse, és aludt. A doki addig birizgálta az ultrahanggal míg fel nem ébredt. Ő azonnal elkezdett kalimpálni, pont mint most :D Azt hiszem ez volt az első pillanat amikor tudatosult hogy ott bent ez egy igazi kis lény, az én vérem testem gyümölcse. Aki ismer szerintem nem csodálkozik azon hogy elsírtam magam.....