8. fejezet - Az utolsó nap

Irigylem az ismerős anyukákat akik mondják, hogy hogy szerettek pocakosak lenni, mennyire boldog időszak volt az. Sajnos én nem mondhatom el ugyanezt. Sok feszültséggel, aggodalommal és sírással teli időszak volt. És bár maga a szülés összességében nem volt rossz élmény mégsem ment bonyodalom nélkül az sem. Február 21-én szombaton délelőtt voltam PCS rendelésén, ahol megvizsgált és a gyerek még mindig magasan volt a méhszáj pedig teljesen zárt. Ekkor már összetett kézzel könyörgött hogy had műtsön már meg. "Orvosilag minden azt igazolja hogy rég meg kellett volna császározzam. Egyetlen oka van amiért még nem tettem meg, mert maga azt kéri" Ekkor voltam 40hét + 1 napos terhes. Az utolsó másfél hétben már enyhe toxémiám is volt ami miatt olyan magas lett a vérnyomásom hogy gyógyszert kellett rá szedjek, illetve elkezdtek ezerrel rakódni a kilók, gondolom a víz miatt. Mindenesetre látszani nem látszott csak a fránya mérleg mutatta. Ezen a rendelésen megkaptam az ultimátumot, ha hétfőig nem születik meg akkor kitűzzük a császár időpontját.
Fel voltam erre készülve, a receptem is régen megvolt már rá, de jobb szerettem volna ha magától indul minden. Hazamentem, és ebéd után bekevertem a "bábakoktélt" (fél dl ricinus olaj, fél dl tömény, és 2dl rostos gyümölcslé) és ültem felette egy ideig. Féltem hogy mi lesz ha beleavatkozom, viszont jobban féltem a császártól, így du. 4kor lehajtottam. Elég szar volt. Fél7ig nem történt semmi. Írták hogy nem mindig használ, de legalább megpróbáltam. Aztán jött egy enyhe hascsikarás, gondoltam biztos ami biztos, birtokba veszem a wc-t, mégiscsak fél deci ricinus olaj volt benne. Majd jött még egy, de ez sem volt vészes és ekkor megrepedt a burok. Nem is akartam elhinni. De pisiltem holott nem is pisiltem :) Péter hozott egy befőttes üveget amiben felfogtam hogy lássam milyen a színe, majd rákeresett a neten hogy mit írnak milyennek is kell lennie. Pont olyan volt. Opálos, apró fehér darabkák, a magzatmáz darabkái úszkáltak benne. Érdekes mert azt hittem hogy majd izgulni fogok, de pont az ellenkezője történt. Mérhetetlen nyugalom szállt meg, szépen utasítgattam Pétert hogy mit hozzon meg mit rakjon még össze. Felhívtam a tesómat, meg talán anyát. Nem kapkodtunk, nyugodtan készülődtünk - Péter talán nem annyira :) -, hiszen fájásaim még nem voltak és tudtam hogy bár ilyenkor be kell menni a kórházba de még nagyon hosszú idő fog eltelni mire meglesz Gergő.