2009. október 17.

66. fejezet - KÚSZÁS!!

Ma voltunk a bababörzén, és ismét halálra vásároltuk magunkat. Sok-sok téli ruhát és beszereztünk végre egy nagy babának való (mert ugye 9 kiló felett már nagynak számítunk) gyerekülést. Nem a legújabb design, hanem vagy 3 éves de azért még mindig jó, sőt! Egy Römer. És így apa is megnyugodott, hogy nem dobunk ki az ablakon "feleslegesen" annyi pénzt illetve én is hogy a gyerek mégis csak egy biztonságot nyújtó székben fog utazni. Gergő egy tünemény volt, borzasztóan jól bírta a gyűrődést, pedig a végére már engem is megviselt a dolog hiszen extrém módon 6 órán át ott voltunk. Mondjuk mini kora óta kapja a kiképzést, 5 hetes korában voltunk először vásárolni, azóta mindig együtt megyünk mindenhova. De le a kalappal előtte.

Itt készültünk vásárolni:
Sőt mi több! Még este megkoronázta a napot azzal, hogy majdnem szabályos kúszást produkált. Ugyan kellett hozzá víziló segítségül, mert arra támasztotta rá a fejét, de rendesen a lábaival feltolta a popiját majd megemelve a fejét a teste "elülső része" is előrecsúszott. Nagyon édes volt! Persze azért még nem viszi túlzásba, egyszerűbb ha anya felemeli és arrébb viszi :D

5 megjegyzés:

Németh Kinga írta...

Olyan rendi tőled, hogy ilyen gyakran megörvendeztetsz minket vidám képekkel erről a szépfiúról! :-)

Puszi:
Kinga

Boo írta...

Igyekszem :) annyi kép van hogy nehéz kiválogatni is hogy mi kerüljön fel :)

Névtelen írta...

Ismeretlen oknál fogva:) csak nemrég értesültem -e blog létezéséről! De azóta rendületlenül olvasom!
Olyan helyesek vagytok:))

Puszi, B. Kata

Unknown írta...

Gergô a babaörzét szuperjól viselte, tartsa meg jó szokását és nemcsak a szeméért fogják imádni a nôk :)

Boo írta...

4 hetes kora óta trenírozom, nem véletlenül :D azóta járunk együtt mindenfelé vásárolni. De az apja is szeret vásárolni, csak ne ruháról legyen szó :)

Megjegyzés küldése