12. fejezet - Otthon

Az előbb megnéztem ahogy alszik a kiságyban. Hanyatt fekve, kezei a feje mellett hevernek kinyújtva. Olyan szép! És időnként átfut az arcán egy-egy apró mosoly... az én édes kicsikém! Elsírtam magam ahogy néztem. Csupa jót akarok neki mutatni és tanítani, és meg akarom védeni minden szomorúságtól, bajtól! Igazából nem félek attól, hogy elrontom. Egyszerűen ott van bennem a bizonyosság, hogy jól fogom csinálni. Furcsa ez , mert nem tudom igazán mire is alapozom. Talán a sok minden amit már most, ez alatt a rövid idő alatt együtt megéltünk. A sok aggódás, félelem, fájdalom. Úgy érzem ez olyan erős köteléket font közénk ami kevés helyen van meg már ennyire a "kapcsolat" elején.
Számomra is sokszor furcsa, de egyáltalán nem volt bennem bizonytalanság azzal kapocslatban hogy mit és hogyan is kell csinálni. Nem volt bennem bizonytalanság a szoptatással kapcsolatban sem. Pedig se anyámnak sem a nővéremnek nem volt teje, Mondták is, hogy én se számítsak sokra. De én ezzel nem voltam hajlandó még foglalkozni sem, mivel Gergőkém nem volt egészséges tudtam hogy a lehető legjobb amit adhatok neki az az anyatej. Így kétség sem fért hozzá hogy szoptatni fogom. Most 14,5 hetes és csak szopik, és minden étkezésnél elég egy cici. A kórházban sem hagytam magam eltántorítani, pedig mindent elkövettek a csecsemősök. Vasárnap hajnalban született Gergő és csak kedden napközben volt először pisi a pelusban. Egyfolytában hozták a cukros vizet, amit én viszont nem voltam hajlandó adni neki. Persze szajkózták hogy ezért nem pisil és majd jól be fog sárgulni. A három szobatársam szorgalmasan itatták babáikat én viszont minden alkalommal ahogy kinyitotta Gergő a szemét azonnal cicire tettem. Érdekes mód egyedül Ő nem sárgult be a szobából mindhárom másik baba igen, nem is kicsit.
Abba sem hagyok senkit beleszólni hogy igény szerint szoptatom. Ha cicit kér, kap. Jöttek többen is ezzel a 3 óránkénti etetéssel de könyörgöm! Először is ki az aki ezt kitalálta? És miből? Mi felnőttek sem órára eszünk, hanem ha megéhezünk! És ahányan vagyunk annyiféle gyakorisággal történik ez. Sőt! Még két nap egymás után sem teljesen ugyanabban az időben eszünk! Akkor mi alapján mondja bárki azt hogy minden babának 3 óránként kell enni adni, vagy hogy 4 hetesen már 4 óránként? És nem adunk előbb inkább hagyjuk szegényt nyűglődni, sírni, meg tömködjük a cumit a szájába, ahelyett hogy kielégítenénk az egyik legalapvetőbb igényét, hogy szegény ne legyen éhes!
És sírni sem hagyom. Gergő még 2 percnél tovább sosem sírt kivéve mikor ezeket a borzalmas vizsgálatokat csinálták a vese miatt, de ott nem volt más választásom. Ha el kezd nyöszörögni felveszem. Én nem félek attól, hogy el lesz kényeztetve, hiszen egy ekkora baba így kommunikál. Sírással jelzi, ha valami kényelmetlensége van, fáradt, vagy éhes, stb. Miért lenne az elkényeztetés, ha én, az édesanyja, segítségére sietek és megszüntetek egy olyan rossz szituációt, helyzetet, amit ő maga még nem tud. Hiszen teljesen rám van utalva, ki van szolgáltatva minden őt érő hatásnak körülménynek.
És napirendünk sincs. Nem is lesz még egy darabig. Mégis szépen magától beállt most már az éjjel 2x kelésre, és reggel általában 9-10ig alszik. De nincs fix fürdetési időpontunk, pláne hogy csak kétnaponta fürdetjük. (Na jó ha nagyon leizzad, akkor megfürdetjük minden nap :)) A mindennapok mindig másként telnek, van hogy 2-3 órát is ébren van de van hogy egy óra múlva már újra alszik. Szépen eljátszik 20-30 perceket a játszószőnyegén, nem igényli, hogy folyton kézben legyen.

11. fejezet - Az én kicsi fiam!

Sajnos a komplikáció miatt nem engedtek ki a szülőszobáról csak valamikor délután 3 körül - mondjuk nem is tudtam volna előbb kimenni - és még egy órát aludtam a saját ágyamban is így Gergőért csak 4 után mentem a csecsemősökhöz. Igazából nem így terveztem, sőt ez volt amit a legkevésbé akartam, hogy az első 12 órát külön töltsük. Úgy szerettem volna hogy a megszületésétől kezdve ki nem adom a kezemből, de sajnos nem így alakult.
Emlékszem ahogy lassan közeledtem a csecsemős részleghez, bekopogtam, kérdezték mit szeretnék. Mondtam hogy a fiamért jöttem. Itt már szorongatta a torkomat a sírás. A nevét már nem tudtam megmondani mert úgy folytak a könnyeim csak mutattam a sok pólya közül az egyikre hogy Ő az. A kicsikém édesen aludt. Félig vakon botorkáltam vissza a folyosón, a könnyeim ömlöttek, alig láttam tőlük. Többen kérdezték hogy mi a baj de csak a fejem ráztam hogy semmi. Hogy lehetett volna bármi baj amikor a világ legnagyobb csodáját tartottam a kezemben!

10. fejezet - A végkicsengés

Miután megbeszéltük hogy a méhlepényt kidobják PCS elém ült, hogy elvarrja a szálakat. Ekkor még beszélgettünk, hogy kellett vágni illetve sérült belül is így azt is varrni kell, mikor mondta hogy elég sok itt a vér. És több mint amit ez a két seb indokolna. Több szót nem is vesztegetett rám, hanem kiabált hogy jöjjön mindenki mert gond van. A méhem nem kezdett el összehúzódni és a méhlepény leválása utáni tenyérnyi sebből és az ott lévő 3 vénából dőlt vér. Sajnos mindenki előkerült csak az altató orvos nem, így éberen, fájdalomcsillapítás nélkül kellett végigszenvednem szinte az egészet. PCS a lábam közt tényedett az ügyeletes doki pedig kívülről nyomkodta a méhemet hogy összehúzódásra késztesse illetve infúzión is ment két szer is ami ezt segítené elő.
Mindketten kiabáltunk, én azért, hogy hagyják már abba mert nagyon fáj, a dokim pedig azért hogy hol van már az anesztes, és legalább az asszisztensét elérték-e már hiszen mindjárt végzünk. Végül előkerült valamelyik mert még láttam ahogy benyom valamit az infúzióba és itt elvágták a dolgokat, a következő amire emlékszem hogy ott van Péter és a kezembe adják Gergőt. Meg volt törülgetve és be volt pólyálva, de sajnos néhány perc múlva el is vitték.
Hál'istennek se Péter se Gergő nem tudta hogy mekkora gond van, mert ők addig egy másik helyiségben voltak. Bár a két egység vér amit kaptam pótlásként ott melegedett Gergő mellett az infralámpa alatt. PCS még bejött gratulálni, de nem sok szót vesztegetett arra ami történt, én kérdeztem rá hogy mi is volt. Aztán a védőnő fűzte még hozzá, hogy közel járt a kaszás és ha ez egy otthonszülésnél történik akkor nagy eséllyel elvérzek. :(
Azóta utánanéztem hogy mik lehettek ennek az okai és többek közt a túlhajszolt tágulási, kitolási, és lepényi szakasz illetve terhességi toxicosis. Ami nekem voltam, bár csak enyhe, viszont lássuk be egy újabb bizonyítéka lettem annak, hogy az "orvosi segítség" miszerint oxitocinnal gyorsítsuk a szülést hova is vezethet. Egy ismerősnek hasonló vérzés miatt az egész méhét ki kellett venni, ami tudjuk mit jelent, nem lehet több gyereke. Persze arra nincs bizonyíték hogy ez volt az oka, de arra sincs, hogy ha ők nem gyorsítják akkor is ugyanez történik.
Igazából én egyáltalán nem úgy éltem meg ezt az egészet, mintha valóban olyan nagy baj lenne, aminek valószínűleg az oka a magas adrenalinszintem volt. Sokkal mélyebb nyomokat hagyott bennem és hetekig rágódtam rajta, amikor varrat szedéskor újra erről beszéltünk PCS-vel és ő könyörtelenül odavetette hogy "Majdnem meghalt!"

9. fejezet - A szülés

Az autóban szétküldtem egy csomó sms-t meg felhívtam egy csomó barátot. Itt már enyhén éreztem a fájásokat de így utólag tényleg csak enyhén :). Kb 3/4 9re értünk a kórházba, Pétert kint várt amíg nekem felvették az adataimat, illetve megkaptam a gyönyörű szülős hálóinget. Megvizsgáltak, a méhszáj 1 ujjnyira volt kitágulva, ekkor már figyeltem az órát, kb. 10 perces fájásaim voltak. A beöntést végül korábbi szándékom ellenére kértem, mivel a megivott ricinus olajnak még mindig nem volt "hatása", nem akartam később szégyenben maradni ;). Mivel tudtuk hogy Gergőt várjuk, egy szép kék szülőszobát kaptunk. Összes szépsége ebben merült ki. A szoba alig volt 7-8nm ahol a szülőágy és egy hokedli el is foglalta majdnem a felét..... Ennyit az alternatív háborítatlan vajúdásról. Rám tették a CTG-t aminek a zsinórja kb 1,5m hosszú volt így még annak a lehetőségétől is megfosztottak hogy sétáljak! Összvissz egy labdát kaptam, ezt kellett beosszam.
Sőt még azért ez is valamennyire korlátozva volt mivel folyton rajtam volt a CTG, amikor jött egy fájás, az elviselhetőbbé tételért az ember lánya előregörnyedt. No igen de ebben a pozícióban a CTG már nem Gergő hanem az én szívhangomat jelezte. Erre persze azonnal megjelent a szülésznő hogy így nem lesz jó.... Na ja, nem ő görnyedt (volna) éppen a labdán. A fájások egyre sűrűsödtek, én szerintem egész jól bírtam. Amit viszont már kevésbé, hogy boldog boldogtalan jött és meg akart vizsgálni. A 3. ismeretlen megjelenésekor közöltem, hogy nem vizsgálhat meg mert alig 10 perce vizsgáltak azóta biztos nem tágultam ki 4 ujjnyira így hagyjon. Illetve a szülésznővel is összekötöttem a bajszomat mikor vizsgálat közben elkezdett ujjal tágítgatni. Aztán az idő előrehaladtával én egyre fáradtabb lettem és az egyik következő vizsgálat után ottmaradtam az ágyon fekve :( Talán ha lett volna fogadott szülésznőm ő felrángat és visszaültet a labdára. Így viszont maradtam fekve, a fájásból álomba zuhanva majd 1 perc múlva a következő fájásra felriadva. Igazából itt kiesett egy csomó minden. Csak villanásszerű képek ugranak be, ahogy szorítom az oldalalmon fekve az ágy rácsát, valahol homályosan felrémlik Péter arca is. Majd a doki aki a vizsgálat után kijelenti hogy készen vagyunk.
Arra hogy mikor jött be, hogy egyáltalán megvizsgált nem is emlékszem. Majd közölte hogy egy gyors pisilés és szülünk. Én úgy értettem, hogy menjek ki wc-re, mondtam a szülésznőnek hogy két percet kérek, összeszedem magam és kimegyek. Erre visszarohan a doki és elkezd kiabálni, hogy most kell pisiljek és legalább ebben a 10 percben legyen már az amit ő mond! Ekkor jött egy gyors katéter - aminek szerintem köszönhető volt a szülés után több mint egy hétig tartó fájdalom minden pisilésnél - és előkerült a lábtartó is.
Gondolom visszajött a doki, ez a rész megint kiesett, a következő kép az volt hogy ott állnak előttem és vezényelnek hogy nyomjak ne nyomjak hogy nyomjak - szemem csukva meg ne kiabáljak, így nem jó, szorítsam össze szemem szám.... Kik ők hogy azt mondják, így nem jó??? Kik ők, hogy felülbírálják egy nő, egy anya évezredek óta működő ösztöneit?? Már az is borzasztó hogy fekvésre vagyunk kényszerítve, szétrakott lábakkal, minden fizikai erőnek ellentmondva kell kiküzdeni a gyereket és még azt mondja hogy nem jól nyomok?!!!
Bevallom ekkorra már annyira elegem volt és olyan fáradt voltam, hogy bizony nem egyszer nem kétszer amikor jött a következő vezényszó hogy nyomjak, én bizony nem nyomtam. Vettem egy mély levegőt, becsuktam szemem szám és nem nyomtam. Mert nem tudtam. Akkor és utána is azt hittem hogy azért mert már annyira elfáradtam, hogy nem volt erőm. De most, hogy már sokadszorra gondoltam át az egészet tudom, hogy akkor azért nem tudtam nyomni mert nem volt ott az ideje, mert lehet hogy nekik a műszer azt jelezte hogy jön a fájás de akkor még NEM KELLETT nyomjak. Mert nagyon is emlékszem azokra a pillanatokra is amikor tudtam nyomni, mert jött az inger és akkor közel sem jelentett akkora nehézséget az egész. Persze itt is közbeavatkoztak, mert a következő kép amire emlékszem, hogy a doki a bal oldalamon felül az ágyra és bal kezével a falnak jobbal pedig a hasamnak támaszkodik és nyomja ki belőlem a gyereket. 100%-ig biztos vagyok abban, hogy ennek a "segítő" orvosi lépésnek a következménye, hogy a hüvelyem fala úgy szétrepedt, hogy azt is varrni kellett. Mert nem jöhetett a gyerek a maga tempójában amihez alkalmazkodva a szövetek is szépen tágulnak. Nem, neki ki kellett nyomnia! Aztán megjelent a feje. Persze a szülésznő a beígért gátvédelem helyett gátmetszést alkalmazott és itt leállt minden. Fájás nem jött, nekem viszont nagyon fájt ahogy feszített, meg gondolom a frissen ejtett vágás is tovább feszült. Igazából csak ekkor láttam meg, hogy infúzióban oxitocint kapok, mert az orvos odanyúlt hogy megpiszkálja, mivel valamiért leállt a csöpögés ami a fájásokat mesterségesen generálta. Addig babrálta míg újra megindult, és rögtön jött is a következő fájás, a következő vezényszó hogy nyomjak és végre kicsúszott Gergő. 2009.02.22. 04.55-kor megszületett Csáki-Böjthe Gergő 52cm és 3560g.
A hasamra tették, én megfogtam. Mázas volt csúszós volt és nyöszörgött. A FIAM. Ahányszor elképzeltem milyen lesz majd ha megszületik úgy gondoltam, hogy sírni fogok, hogy nem fogom látni a könnyeimtől. De érdekes módon nem sírtam, nem tudtam. Mosolyogtam rá, beszéltem hozzá. Viszont Péter elérzékenyült, valami furát hallottam felőle, odanéztem és tiszta könny volt a szeme. :) Ez a pillanat mélyen belém ivódott. Még most is olyan jó érzések töltenek el ahogy visszaidézem. Sajnos alig két percet lehetett rajtam Gergő, szopni sem hagyták, gyorsan lekapta a hasamról a szülésznő, Péter elvágta a köldökzsinórt és ők ketten ki is mentek a szobából.
A méhlepény a következő fájásnál megszületett, megnéztem, érdekes látvány volt. Majd megkérdeztem mi lesz vele - kidobják.

8. fejezet - Az utolsó nap

Irigylem az ismerős anyukákat akik mondják, hogy hogy szerettek pocakosak lenni, mennyire boldog időszak volt az. Sajnos én nem mondhatom el ugyanezt. Sok feszültséggel, aggodalommal és sírással teli időszak volt. És bár maga a szülés összességében nem volt rossz élmény mégsem ment bonyodalom nélkül az sem. Február 21-én szombaton délelőtt voltam PCS rendelésén, ahol megvizsgált és a gyerek még mindig magasan volt a méhszáj pedig teljesen zárt. Ekkor már összetett kézzel könyörgött hogy had műtsön már meg. "Orvosilag minden azt igazolja hogy rég meg kellett volna császározzam. Egyetlen oka van amiért még nem tettem meg, mert maga azt kéri" Ekkor voltam 40hét + 1 napos terhes. Az utolsó másfél hétben már enyhe toxémiám is volt ami miatt olyan magas lett a vérnyomásom hogy gyógyszert kellett rá szedjek, illetve elkezdtek ezerrel rakódni a kilók, gondolom a víz miatt. Mindenesetre látszani nem látszott csak a fránya mérleg mutatta. Ezen a rendelésen megkaptam az ultimátumot, ha hétfőig nem születik meg akkor kitűzzük a császár időpontját.
Fel voltam erre készülve, a receptem is régen megvolt már rá, de jobb szerettem volna ha magától indul minden. Hazamentem, és ebéd után bekevertem a "bábakoktélt" (fél dl ricinus olaj, fél dl tömény, és 2dl rostos gyümölcslé) és ültem felette egy ideig. Féltem hogy mi lesz ha beleavatkozom, viszont jobban féltem a császártól, így du. 4kor lehajtottam. Elég szar volt. Fél7ig nem történt semmi. Írták hogy nem mindig használ, de legalább megpróbáltam. Aztán jött egy enyhe hascsikarás, gondoltam biztos ami biztos, birtokba veszem a wc-t, mégiscsak fél deci ricinus olaj volt benne. Majd jött még egy, de ez sem volt vészes és ekkor megrepedt a burok. Nem is akartam elhinni. De pisiltem holott nem is pisiltem :) Péter hozott egy befőttes üveget amiben felfogtam hogy lássam milyen a színe, majd rákeresett a neten hogy mit írnak milyennek is kell lennie. Pont olyan volt. Opálos, apró fehér darabkák, a magzatmáz darabkái úszkáltak benne. Érdekes mert azt hittem hogy majd izgulni fogok, de pont az ellenkezője történt. Mérhetetlen nyugalom szállt meg, szépen utasítgattam Pétert hogy mit hozzon meg mit rakjon még össze. Felhívtam a tesómat, meg talán anyát. Nem kapkodtunk, nyugodtan készülődtünk - Péter talán nem annyira :) -, hiszen fájásaim még nem voltak és tudtam hogy bár ilyenkor be kell menni a kórházba de még nagyon hosszú idő fog eltelni mire meglesz Gergő.

7. fejezet - A nőgyógyász egy külön állatfaj

Évekkel ezelőtt azért mentem ahhoz a nőgyászhoz, nevezzük BT-nek, mert ha eljön az ideje, a Szent Imrében akartam szülni. Teljesen meg is voltam elégedve vele egészen addig, míg minden rendben volt, amíg egy szokványos terhességnek számítottam (18. hét). Amikor kiderült a vese probléma természetesen vele jutottunk el először a legrosszabb kimenetel ecseteléséhez, miszerint teljesen tönkremehet a vese és ezt megelőzendő már a 30 akárhányadik héten ki kell venni a gyereket, amint élet- és inkubátorképes hogy ne romoljon tovább. Képzelhetitek.....
Szerencsére orvos családban nőttem fel. Ez nagyon jó volt arra, hogy lássam, az orvos ugyanolyan ember mint bármelyikünk, nem tévedhetetlen, nem Isten. Így nem féltem ellent mondani BT-nek aki a találkozások során egyre nehezebben tette ezen túl magát. Ő mindenképpen az irányba nyomta a dolgokat hogy a gyereket ki kell venni, én pedig abba, hogy nem. Küldött orvosról orvosra, először genetikushoz, akinek a szava addig volt szent amíg az én pártomra nem állt, miszerint a gyerek maradjon a hasamban amíg akar. Majd gyereksebész urológushoz, aki szintén engem igazolt vissza, sőt írásba is adta, hogy a problémánk nem indokolja a terminus idő előtti megszakítását. Sőt, császármetszésre sincs szükség! Végül nálam telt be a pohár a 34. héten, mikor ezek után továbbra is azt nyomta, hogy vegyük ki és császár. És persze ezt a Szent Imrében nem lenne jó, mert ott nincs újszülött intenzív, inkább a SOTE I. Annyira azért nem volt korrekt, hogy konkrétan megmondja anyuka ezt én nem vállalom, inkább menjen máshoz, csak célozgatott rá, hogy a kórház nem fog vállalni vagy csak a saját felelősségemre és mi van ha..... És inkább keressek meg most valakit máshol, nehogy az utolsó pillanatban kelljen kapkodni, és majd szóljak vissza mit tudtam intézni. Természetesen ajánlani nem ajánlott senkit.
Elkezdődött az új orvos keresés. Nem volt egyszerű. Először is nincs túl sok kórházban újszülött intenzív, nekem is megvoltak az elképzeléseim a szülés körülményeiről - minél természetesebben, alternatív vajjúdási lehetőségek, és a doki lehetőleg a közelembe se jöjjön - ezt meg nem lehet minden kórházban. És akkor még kellett egy olyan orvos aki nekem is szimpatikus és el is vállal ennyire a terhesség végén. Mert mondanom sem kell volt olyan akit megkerestem és közölte, hogy már nem férek bele a naptárjába :( Végül eljutottam PCS-hez s SOTE I-re. Egy kolléganőm ajánlotta és el is vállalt. Persze küzdöttem vele is, úgy látszik egyetlen orvos sem szereti ha nem fogadják el feltétel nélkül amit javasol. Végül azért megegyeztünk, mivel közben kiderült, hogy a jobb oldalon ahol, gond van a vesével Gergőnek kettős üregű veséje van, magyarul a tág rész fölött van egy teljesen ép veseállomány is. Így ha a tágat ki is kell venni még mindig marad 2 működő vesénk :D
Azt azért le kell írjam, hogy itt PCS rendelésein az alig másfél hónap alatt több pénzt hagytam mint előtte BT-nél 7,5 hónap alatt :-/

6. fejezet - Gergő

Sok vita sőt, már-már veszekedés gyanús összezördülés előzte meg mire meglett a neve.
Beszereztem a legfrissebb utónév gyűjteményt, amin mindketten külön külön bejelöltük a nekünk tetsző neveket. Had ne mondjam, egy olyan név sem volt ami mindkét listán szerepelt volna. Sőt a Gergő rajta sem volt egyikünk listáján sem :) Aztán egy családi összejövetelen egy beszélgetés során elhangzott valakitől hogy Gergő ezt meg ezt csinálta. Azonnal megütötte a fülemet. Vagy talán már az övét a pocakban és jelezte hogy ez az, ez kell. Mindenesetre felkerült a listára. Végül nagy nehezen leszűkült a lista 3 névre. Borisz, Kolos, Gergő. Majd egy hajmosás közben egyszer csak azt mondta, hogy Ő Gergő akar lenni és kész :)

5. fejezet - Genetikai ultrahang

Nos igen. Itt kezdődött minden gyötrelmünk. Senkinek sem kívánom azt az iszonyú gyomor és torokszorító érzést, mintha egy világ omlana össze, amikor az UH-t készítő szonográfus azt mondja hogy ezzel a vesével nagy baj van és a második mondata pedig az, hogy "Dehát egy vesével is lehet élni!" Szörnyű volt! Leírni sem tudom hogy mennyire. Még ennyi idő után is összeszorul a torkom ahogy visszaemlékszem rá. A kétségbeesés, az elfogadni nem akarás. Nem lehet hogy az én babám beteg!! Majd az ezt követő keresés tájékozódás a neten, futkosás egyik orvostól a másikig, persze mindegyik szükségét érezte lefesteni a legrosszabb esetet ami történhet. Majd a küzdelem a tétlenséggel, hiszen nem tehetek semmit érte, ki kell várni a terhesség végét, reménykedni hogy nem romlik vészesen addig az állapota. A kontroll 3 hetente, minden alkalom előtt már napokkal a körmömet rágtam és reménykedtem, hogy hátha nem tágult tovább és minden alkalommal a csalódás és újabb kétségbeesés. :(
Az idő haladtával azért egy kicsit könnyebb lett, a téma szakértőjévé váltam már, tudtam minden lehetséges kimenetelt, körbejártam minden eshetőséget. Beszéltem számtalan orvossal, sebésszel, urológussal és gyerekgyógyásszal. Kiderült hogy valóban lehet egy vesével élni akár 100%-os életet, még csak diétáznia sem kell, csak kerülni a balesetveszélyes helyzeteket. Lehetőleg ne űzzön küzdősportot és ne motorozzon. De hogy? Mikor az apja épp ezekkel foglalkozik? Hogy mondom majd neki hogy kicsikém nem léphetsz apád nyomdokaiba?
Persze tudom lehetett volna a probléma sokkal súlyosabb is és ha már valami gond kell legyen akkor még mindig inkább "csak" ez legyen. De akkor is! Ilyenkor rögtön az fogalmazódik meg az emberben hogy miért éppen én, miért éppen az én babámmal van valami??

4. fejezet - Kislány - Kisfiú

Bevallom kislányt akartam. Annyira arra készültem, hogy vettem is egy rózsaszín bodyt mielőtt tudtuk volna hogy mi lesz. Aztán a 12. heti UH-n a kis drágám pont beterpesztett és egyértelműen 3 lába volt, még nekünk laikusoknak is :D Még a dokinő is csodálkozott hogy ilyen korai szakaszban ennyire egyértelműen látszik. Apja fia! :D:D
Nem is tudom le merjem-e írni, mert annyira de annyira bánt a dolog... de napokba telt mire sikerült elfogadnom.
Édes kicsikém! A világ összes kislányáért sem adnám soha!
Az elmúlt napokban jöttem rá miért is akartam annyira lányt. Mert a családban valahogy úgy alakult, hogy bár csak egy hangyányit de mégis közelebb állnak hozzám a kislányok. Flóra, aki az első volt, Lili a keresztlányom és Blanka. És be kell valljam aggódtam a kisfiúk oly gyakori problémája miatt is, hogy hogy fogom megoldani a fitymaletapadás kérdését.....
Így utólag, főleg leírva olyan hülyeségnek tűnik, tudom.

3. fejezet - Felelősség - ijedtség

Mindketten nagyon megijedtünk. Talán én még jobban mint Péter. Nem tudom hogy erre fel lehet-e valaha is igazán készülni. Még így sem hogy mi már tervezgettük. Persze nem most, hanem egy évvel későbbre de Ő most akart jönni. Ezerféle érzés kavargott bennem, hitetlenség, ijedelem hogy kész vagyok-e már, készek vagyunk-e már erre, félelem hogy meg tudok-e majd felelni mint anya, félelem a felelősségtől, és az eddig életünk teljes felborulásától.
És ismételten a hitetetlenség hogy babánk lesz!
Bevallom ez részben a mai napig megmaradt. Még most is időnként rácsodálkozom hogy te jó ég van egy fiam, sőt ez a baba itt az én fiam és én anyuka vagyok!!

Emlékszem talán a 8. heti UH volt amikor már egész kis manó formája volt. Volt keze lába, nagy feje pici törzse, és aludt. A doki addig birizgálta az ultrahanggal míg fel nem ébredt. Ő azonnal elkezdett kalimpálni, pont mint most :D Azt hiszem ez volt az első pillanat amikor tudatosult hogy ott bent ez egy igazi kis lény, az én vérem testem gyümölcse. Aki ismer szerintem nem csodálkozik azon hogy elsírtam magam.....

2. fejezet - A teszt

Folytatva a történetet az esküvő előtti szerdára kaptam újabb időpontot a dokihoz (06.25), ez most a saját nőgyógyászom volt, mert még mindig nem történt semmi. Elmondtam neki mi a gondom, megvizsgált hogy nincs-e valami gyulladás de mindent rendben talált. Mondta hogy csinál UH-t is hátha terhesség, erre mondtam hogy csináltam már 2 tesztet de azok negatívak lettek, de nem gond ha az, hiszen most lesz pár nap múlva az esküvő meg már különben is gondoltunk rá hogy lassan jó lenne... Ahogy nézte a monitort mondta hogy itt ez a sötét folt azt is jelentheti hogy holnap vagy még ma meg kell jönnie, DE! Ahogy tovább nézegeti egyre biztosabb abban hogy ez egy petezsák. "Mikor is csinálta azt a tesztet? - Kb. két hete. - Akkor reggel csináljon egy újat!"
Még most is látom magam amikor ide érkezett a beszélgetés én már a fejemet fogtam és a végén még a könnyem is folyt. És nem örömömben hanem ijedtemben! Mit gondolhatott a doki! Hiszen alig két perce még azt mondtam, hogy nem baj ha baba hiszen tervezzük is és most meg itt fekszem a legnagyobb kétségbeesésben, fogom a fejem és sírok......
Összeszedtem magam, folytattuk a beszélgetést. Majd elkezdtem aggódni, hogy nekem előző pénteken volt a lánybúcsúm és igencsak felöntöttünk a garatra, ezt jeleztem is a dokinak. Kérdezte hogy négykézláb mentem-e haza, mondtam nem. Akkor nincs gond. "Na igen de én apukámtól azt örököltem hogy igencsak jól bírom az alkoholt. - Miért mit és mennyit ivott? - Töményet pálinka és tequila formájában és tízet" Itt elkerekedett a doki szeme és finom jó tanáccsal látott el, miszerint az esküvőn egy pohár pezsgőnél ne legyen több.
Persze másnap megcsináltam a tesztet és pozitív lett. Akkor is sírtam. A biztonság kedvéért a következő reggel csináltam még egyet de az eredmény változatlan volt.
Az esküvőt követő reggel megint megnézték UH-n és akkor már dobogott a szíve is!
Ekkor volt 5 hetes.

1. fejezet - Amikor még épp csak gondolat volt.....

Már egy ideje erősen foglalkoztatott a gondolat, hogy babát szeretnék. Nem erőszakosan de azért beszélgettünk róla többször Péterrel is. Végül elmentünk családtervezési tanácsadásra, ahol először elbeszélgettünk egy kedves fiatal védőnővel aki feltérképezte a családi betegségeket majd elmondta hogy ne aggódjunk ha egy ideig nem jön össze, egy évnyi próbálkozás ma már teljesen normális, ez nekünk meg is felel, mert úgy terveztük hogy 2009-ben fog megfoganni. Annak, hogy valakinek rögtön összejöjjön, emlékszem még vicceltünk is hogy az esélye szinte egyenlő a nullával.... Hát igen. Mi erre rácáfoltunk :)
Mindenesetre elláttak minket tanácsokkal hogy vezessük a hőmérsékletgörbét, illetve vizsgálatokra mentünk hogy mindketten egészségesek vagyunk-e. Mindeközben lázasan készültünk az esküvőnkre, ki sem látszottunk a szervezésből. Talán pont emiatt de észre sem vettem, hogy már késik egy hete. Először a stressznek tudtam be de azért kértem időpontot a családtervezős dokihoz. A vizsgálat eredménye hogy a hosszú gyógyszerszedés miatt egyelőre nem működnek a petefészkek, ne aggódjak, szedjek E vitamint az majd serkenti a működést. Ezen felbuzdulva másnap mondtam Péternek hogy hagyjuk a "zoknit" a doki szerint még nem működnek így nem lesz gond. Hát ez volt május 28. És az eredmény épp a nagy ágyban húzza a lóbőrt :D

Intro

Ezt a blogot elsősorban kicsi fiam miatt hoztam létre, hogy ha majd felcseperedik, elolvasva együtt újraélhessük ezt a csodát aminek Ő a főszereplője és amiben mi csak asszisztálunk ahhoz, hogy minden álma valóra válhasson!