Amikor megszülettem anyát csak nagyon rövid ideig láthattam, de apa jött velem mindenhova, nem hagyta hogy egyedül legyek és féljek. Ott volt mikor megtöröltek, és beraktak az infralámpa alá melegedni, mikor megmértek meg mindenféle rossz dolgokat csináltak, és akkor is mikor rá rakták a popimra azt a fehér izét, amitől azóta sem tudok csak rövid percekre megszabadulni. Ott volt és az ujjával megnyugtatott amikor sírtam, talán beszélt is hozzám, már nem emlékszem, de azt tudom, hogy kattogtatott valami fekete izével.
Azóta sajnos apát ritkán látom, de ha előkerül akkor szélesen mosolygok rá. És ha még velem marad egy kicsit akkor elszoktam mesélni, hogy mik történtek velem a nap folyamán. Ez nagyon tetszik neki is, és nagyokat mosolyog. Néha a pelusom is kicserélni, de a giga kakiktól azért anya meg szokta kímélni.
Amíg minibb voltam nem nagyon tudott mit kezdeni velem. Fogott ugyan a kezében, de én sírtam és nem vigasztalódtam meg csak anyánál. Mondta is apa, hogy nála csak sírok és ez őt frusztrálja, de azért nem adta fel, és többször voltam az ő kezében is. Ha nem sírtam akkor aludtam. Az jó volt, mert nagy volt és puha. Más mint anyánál, ott mindig fini tejszag van.
Nagyon szeretem nézni amikor barkácsol, már alig várom hogy én is fúrhassak vele a kis fúrómmal.
Addig is dolgozom azon, hogy minél többet legyen velem, szórakoztatom, és nagyokat rikkantok amikor együtt vagyunk, hogy ne féljen attól, hogy megint csak sírni fogok!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése